Modellvilág
én :) 2005.09.30. 00:47
LINDA EVANGELISTA
Ennek a folyamatnak egyik úttörője Linda, aki az első név szerint is topmodell, a nyolcvanas-kilencvenes évek ideálja volt .Tízévesen, amikor a többi kislány óvónő és kertész akart lenni, a kis Linda már a modellpályára készült. Hiú volt, de szülei jól kamatoztatták ezt, beíratták olyan iskolákba, ahol megtanult szépen járni és sminkelni. Versenyeket nyert, sok mindent kipróbált, mire találkozott a megfelelő emberrel - az Elite egyik képviselőjével. Az ő pályája sem volt zökkenőmentes, sokszor gondolta úgy, hogy abba kellene hagyni. Linda karrierje akkor ívelt fel, amikor a film világa a nyolcvanas években hanyatlásnak indult és a divatban a legendás ötvenes-hatvanas évek hangulata kezdte reneszánszát élni. Amikor Peter Lindenbergh egy fotózás alkalmával azt javasolta neki vágassa le rövidre a haját megijedt, de megtette. Akkoriban a modellek mind hosszú hajúak voltak, ezért az ötlet őrültségnek tűnt - de bejött. A következő szezonban Linda csikófrizurája divatot teremtett és egyben valódi egyéniségének születését jelentette. Ebben az időszakban olyan modellekre volt már szükség, akik kiugró egyéniségükkel a régen volt filmcsillagok szerepét idézhetik . Arca az északi tisztaság és a mediterrán szexisség keveréke, de nem egyszerűen ennyi: legendás filmsztárok vonásait képes felidézni, és belső egyénisége, színészi képességei folytán hihetetlen átváltozásokra képes. Volt már Loren, Monroe, Katherine Hepburn a divatlapok oldalain, a megtévesztésig hasonlóan az igaziakhoz. Kitűnően közvetíti a divattervezők üzeneteit, a ruhák hangulatait, képes a legendás nőalakok megelevenítésére. Ez a csodálatos nő a magánéletben szolid és bájos. Nagyon szép, de szépsége mégsem hivalkodó. Idén volt 35 éves. A korát nem szégyelli, bevallja, most már vigyáznia kell az alakjára, de mégsem lenne újra húszéves. Nincsenek lélegzetelállító szépségtrükkjei: sok vizet iszik, sok zöldséget eszik sportol és nem dohányzik. Kedvenc szórakozása: frizurája és hajszíne megváltoztatása. Linda karrierje szabaddá tette az utat a fiatalabb generációk előtt.
Modellek ismét a frontvonalon
Köztudott, hogy minden, ami régi, egyszer ismét újként köszön vissza, így van ez a divatban is. A jelek szerint, az idei év nagy visszatérői a modellek lesznek. Nicole Kidman, Gwyneth Paltrow, vagy Kate Hudson és Hollywood összes csillaga már jó ideje uralták a Vouge címlapjait, de idén, a szeptemberi számban, kilenc modell mosolyog vissza ránk. Ők azonban kevésbé ismertek, mint hajdanán Cindy, Christy, Linda és Naomi. Talán Gisele Bundchen kivételével a nagyközönség egyikük nevét sem ismeri, és Sally Singer (Vogue) szerint a mai modellek nem is feltétlenül szeretnének olyan híressé válni, mint legendás elődjeik.
"Ebben a szupermodellek és szupertervezők utáni világban a divat legfelső rétegébe tartozó embereknek megvan a saját élete, munkába indulnak, majd ha végeztek, hazamennek. Sokkal kellemesebb úgy sétálni az utcán, hogy csak azok az emberek ismernek, akiknek ismerniük is kell téged. Ezzel egy "szuper cool" klub tagjává válsz" meséli Singer. Ennek az anonimitásnak egy része persze a „híresség dömpingnek” is köszönhető. "A divat mindig is egy hajszállal a kultúra alakulása után járt, és az embereknek elegük van a hírességekből, Reality TV és Internet olcsóbbá tette a ’sztárokat’, a hírnév ma egyenlő azzal, hogy Paris Hiltonnak hívnak" mondja Singer.
Kim France, a Lucky magazin szerkesztőjének elmondása alapján, mikor 2000 decemberében elindult a shopping magazin, ő nem akart hírességeket a címlapra, a figyelmet inkább a ruhákra szerette volna irányítani. De a Lucky csak eladatlanul kókadozott az újságstandokon. "Modelleket kezdtünk el alkalmazni, de ez sem működött. A késő 80-as és a 90-es évekkel ellentétben, amikor rengeteg olyan modell volt, akikre címlapot lehetett bízni, most csak egy-kettő ilyen van… Így aztán nem voltunk túl jó helyzetben, volt egy nevünk, amit nem kapcsoltak össze a divattal, és voltak arcok, akiket senki sem ismert." A Lucky most leginkább olyan sztárokat tesz címlapra, akik ismertek, de újak, azaz nem ők folynak még a csapból is.
Tíz évvel ezelőtt volt egy időszak, mikor a divatban szerepet játszó modellek sztárok is voltak egyben, de most a divatban szerepet játszó sztárok a sztárok, mondja Singer a Voguetól. A modellek nem segítettek magukon dívaszerű viselkedésükkel sem - az allűröket már nem tolerálja az ipar, és könnyen találni új arcokat. Aerin Lauder, az Estee Laudertől azt mondja, gyakran sokkal könnyebb a fotósok és a cégek számára, ha profi modellekkel dolgozhatnak. „A hibátlan bőr alapkövetelmény egy modellnél, a hírességeknél nem az. A hírességek nem viselnek drámai sminket, de a modelleknek a legerősebb szemhéjfesték, és a legvadabb rúzs is jól áll.” A filmsztárokkal ellentétben a profi modellek tisztában vannak azzal, hogy egy hirdetés a termékről és nem az ő személyiségükről szól. A mostani szezonban nagyon erőteljesen van jelen a stílus maga, ezért pont ideális arra, hogy a divat elszakadjon a sztároktól. Ez nem jó vagy rossz, de azon magazinok számára, melyek igazán a divatról szólnak, ez az időszak jól jöhet, hiszen elkülöníthetik magukat a sztármagazinoktól.
Szép is, okos is...
Cindy Crawford szeptember 10.-én megérkezett Budapestre, hogy reklámozza új parfümjét, a Feminin-t. Crawford nem először jár nálunk, talán még emlékeznek rá sokan, hogy hajdanán Friderikusz hívta meg a szupermodellt egy kis televíziós csevegésre.Az üzletasszonynak sem utolsó topmodell 2002 őszén mutatta be a nagyvilágnak első parfümjét, amivel nagy sikert aratott, így nem csoda, hogy kedvet kapott egy újabb illat piacra dobásához. A hölgy magyarországi médiatámogatója a TV2, akik kíváncsiak arra, milyen formában van ma a 90-es évek legfelkapottabb modellje, azok ezen a csatornán nézhetik meg a vele készített interjúkat (Aktív, Szulák show). Az igazán elszánt rajongók már biztosan tudják, a hölgy a Kempinszky-ben szállt meg, ezért ha nem elégszenek meg a televízió adta lehetőségekkel, ácsoroghatnak kicsit a bejáratnál, hátha szerencséjük lesz.Bár Cindy a '80-as évek végén kezdett modellkedni, ma is megtalálható a kifutón. Sokak szerint ő az élő példa arra, hogy a szépség és az ész egy modell esetében is jól megférnek együtt, minthogy a kettő nem zárja ki egymást. A hölgy mihelyt hírnevet szerzett magának, belevettette magát az üzleti élet rejtelmeibe is. Néhány kolleginával karöltve étterem hálózatot hozott létre (Fashion Café) és TV műsort vezetett, miközben igen kecsegtető szerződést kötött a Revlon-nal. Cindy ma az Ellen Tracy divatház kifutóin sétálgat, miközben szerkesztőként dolgozik neves magazinoknál (pl Vogue, Bazaar).
Szép, szép, gondolnánk, de mire marad ideje ennyi munka mellett? Ja, kérem, Crawford, elmondása szerint boldog családi életet él Rande Gerberr oldalán (hány férfi irigyli vajon?) és együtt nevelgetik két fiukat Kaliforniában. Hölgyeim, lehet utána csinálni!:)
|