Vajon mi az oka annak, hogy a női divat a XX. sz. elején, néhány év leforgása alatt szédítő változáson ment keresztül? Miért került az előző század romantikus, nőies viselete - kalapok, hímzett fehérneműk, földet seprő szoknyák és hófehér csipkés blúzok - örökre a szekrények mélyére?
Sedlmayr Krisztina írása
Szociológusok és viselettörténészek egyetértenek abban, hogy az öltözködés a nyelvvel egyenrangú kifejezőeszközünk. Gondolatokat, érzéseket közvetít és elválaszthatatlan a társadalmi közegtől, amelyben létrejön. A divat a korszak életérzéséből fakad és erre nehéz lenne jobb példát találni, mint a modern öltözködés megjelenését az első világháború után.
A női emancipáció harcosai már a XIX. sz. utolsó éveiben jelentős eredményekkel büszkélkedhettek. Igaz, a politikai egyenjogúságig még hosszú út vezetett, de a középiskolák kapui már megnyíltak a lányok előtt és az egyetemi oktatás is elérhető távolságba került. Egyre-másra alakultak a női egyenjogúságért küzdő szervezetek. A munka korántsem az "önkiteljesedés" eszköze volt, de a kényszerű kenyérkeresők száma egyre emelkedett. Az újfajta női magatartást - a kötöttségek elleni lázadást - fejezte ki a századfordulón az extravagáns öltözék, a fűző nélkül viselt bő reformruha. Kevesen, csak a konvenciókkal bátran szembeszállók hordtak ilyet, dacolva a gúnyos megjegyzésekkel. Az igazi, mindent felforgató változást a világháború hozta. A fronton harcoló férfiak helyett nők tízezrei álltak munkába, váltak családfenntartókká.
Fiús nő
A háborús ínség és anyaghiány közepette a "boldog békeidők" ruházata egyre pazarlóbbnak tetszett. A korabeli fényképek még többnyire fűzőbe kényszerített, hosszú szoknyás, csipkés blúzos asszonyokat örökítettek meg, de a célszerűség eszméjét már nem lehetett háttérbe szorítani. A háború elsöpört minden romantikus illúziót, többek között a csak a családjáért élő, támaszra szoruló, gyenge asszony képét is. Új ideál született: az izmos, fiús nő, aki nem szorul fűzőviselésre, de nem is tűrné azt, szívesebben hord rövid frizurát, mint tornyos fodrászremeket, sőt a nadrág sem elképzelhetetlen számára.
A testedzés és a fogyókúra, a modern kor új szokásai a korábbinál lényegesen vékonyabb nőtípust hoztak divatba. A '20-as évek ruhái nemhogy kiemelték, de jóformán elleplezték a mellet, az öv csípőre csúsztatása pedig egy másik női attribútumot, a karcsú derekat is láthatatlanná tette. A modern nő életének fő helyszíne immár nem az otthon és a háztartás, hanem a munkahely és a társaság. A női szféra kitágulása a ruhatár teljes átalakítását kívánta. Kényelmes, egyszerű, egész nap hordható ruhákra volt szükség.
A konfekciótermékek az Egyesült Államokban és szerte Európában hallatlan népszerűségre tettek szert. Az olcsó áruházi darabok az alsó- középosztály, sőt a munkásnők számára is elérhetők voltak. Megindult a divat demokratizálódásának máig tartó folyamata. Látszólag ellentmond ennek az a tény, hogy a ruhatervezés éppen ekkor vált az iparművészet megbecsült ágává. A derék nélküli, sima vonalú ruhákon az új stílus, az art deco jegyében különös szépségű díszítések jelentek meg. A legnevesebb ruhatervezők szédítő karriert futottak be. A divat fővárosa továbbra is Párizs maradt és Coco Chanellhez fogható csillag nem tűnt fel másutt a ruhatervezés egén. A jó minőségű, biztos ízléssel készült, sportos öltözékek központjává azonban egyre inkább London vált. A hagyományos angol gyapjúszövet kiváló alapanyagot biztosított a kor sima vonalú szoknyái, kosztümjei számára.
Az első világháború utáni évtizedben indult hódító útjára a kötött ruházat: a pulóver, mellény, kardigán vagy "szvetter". A vékony sziluettet adó, egyenes formákat arcba húzott keskeny karimájú kalap egészítette ki, mely viselőjének titokzatos külsőt kölcsönzött. Az értéktelen anyagból készült, ám változatos, gyakran művészi kivitelű bizsuk a nemesfém ékszerek méltó vetélytársaivá váltak.
A konzervatív férfitársadalom nem lelkesedett az új divatért. Gúnyrajzok és szatirikus írások kísérték az utat, melyet a XX. sz. elején a nők bejártak. A férfiak rossz előérzete nem volt alaptalan: az új divat valóban a megváltozott életérzés manifesztuma volt.
♥♥♥Rólam♥♥♥
Én egy 14 éves Balatonfüredi csaj vok !Stella a nevem !Kedvenceim; zene:Cradle Of Filth,Dimmu Borgir,Iron Maiden,System of a down,AC/DC,Nirvana,Gun's an' roses,Led zeppelin,The ramones,Stevie Nicks,Tokio hotel,Children of bodom, meg ilyenek... pia:Fanta,cola,tea :) kaja:pizza naná,lasange,spaghetti,meg az olasz kaják,...:) film:Kill Bill vol1,Kaptár 1,Rock suli,Végső állomás 2,sötöbö...:) aztán nem tom még mi van !van msn-em: tokiosunny@hotmail.com ha akarsz vegyél fel !na accem rólam ennyi :) jah és a barátaimat imádóm csók nekik cijjasztok :)
Barátnőim-Vikicicumicum: nadon yoo bnőm :)nadon cejetem :),Eszter:Qrva yoo fej csajszeee nadon yool elvok vele,Mimi:Szintén yooo fej csaaaaaj,Karen:Pink baby mint én :),Pálma:yool eltudunk dumcsizni :),Enci béjbe:tök yoo fej csajszee,Anikám édec:qrva yoo fej elhülyülünk:),Dójji:még annyira nem ismerem de yoo fej,Ronym:tök édi csak befolyásolható,Bettike::))ŁoŁ,lányok közül nincsen más
Fiúk:Zsozso-nadon megbízok benne habár néha egy fax :),Danibooy:Qrva yoo fej fiú...ő a legjobb fej a srác a suliban,és szentem a világon is :),Peti:szintén Zsozso fíling:),Dani:Hülyülünk sokat,Matyi:vele is elvok,Mátéka(Herman):yoo fej de néha ritka bunkó,na accem ennyi...
Chat,Niki cicaa,Logom,Vitem Béjbeeee...A chaten a a legjobb barim :),Tynám bajáátosném:),Kiccim,Csúúúcsom,Harooom,Eperkém,Fuckim,Profikám édecem :),Esztim szöszim,Todzso,Asleeym,Oglijom,Bettom,Babám baccusom,Torom,Keyom,,Sugim,Szacsom,Didám,Dodom,Barbikám,Bogim,Dorkám,Darkom,Béjbeeem,Biám édes nővérkém,Majszika szintén,Epicem,Coolom,Vivym,Vikém,Palum,Tomsza,és napokig sorolhatnám...bocsee annak akit nem írtam le :)