Női divat az első világháború után Vajon mi az oka annak, hogy a női divat a XX. sz. elején, néhány év leforgása alatt szédítő változáson ment keresztül? Miért került az előző század romantikus, nőies viselete - kalapok, hímzett fehérneműk, földet seprő szoknyák és hófehér csipkés blúzok - örökre a szekrények mélyére? Sedlmayr Krisztina írása Szociológusok és viselettörténészek egyetértenek abban, hogy az öltözködés a nyelvvel egyenrangú kifejezőeszközünk. Gondolatokat, érzéseket közvetít és elválaszthatatlan a társadalmi közegtől, amelyben létrejön. A divat a korszak életérzéséből fakad és erre nehéz lenne jobb példát találni, mint a modern öltözködés megjelenését az első világháború után. A női emancipáció harcosai már a XIX. sz. utolsó éveiben jelentős eredményekkel büszkélkedhettek. Igaz, a politikai egyenjogúságig még hosszú út vezetett, de a középiskolák kapui már megnyíltak a lányok előtt és az egyetemi oktatás is elérhető távolságba került. Egyre-másra alakultak a női egyenjogúságért küzdő szervezetek. A munka korántsem az "önkiteljesedés" eszköze volt, de a kényszerű kenyérkeresők száma egyre emelkedett. Az újfajta női magatartást - a kötöttségek elleni lázadást - fejezte ki a századfordulón az extravagáns öltözék, a fűző nélkül viselt bő reformruha. Kevesen, csak a konvenciókkal bátran szembeszállók hordtak ilyet, dacolva a gúnyos megjegyzésekkel. Az igazi, mindent felforgató változást a világháború hozta. A fronton harcoló férfiak helyett nők tízezrei álltak munkába, váltak családfenntartókká. Fiús nő A háborús ínség és anyaghiány közepette a "boldog békeidők" ruházata egyre pazarlóbbnak tetszett. A korabeli fényképek még többnyire fűzőbe kényszerített, hosszú szoknyás, csipkés blúzos asszonyokat örökítettek meg, de a célszerűség eszméjét már nem lehetett háttérbe szorítani. A háború elsöpört minden romantikus illúziót, többek között a csak a családjáért élő, támaszra szoruló, gyenge asszony képét is. Új ideál született: az izmos, fiús nő, aki nem szorul fűzőviselésre, de nem is tűrné azt, szívesebben hord rövid frizurát, mint tornyos fodrászremeket, sőt a nadrág sem elképzelhetetlen számára. A testedzés és a fogyókúra, a modern kor új szokásai a korábbinál lényegesen vékonyabb nőtípust hoztak divatba. A '20-as évek ruhái nemhogy kiemelték, de jóformán elleplezték a mellet, az öv csípőre csúsztatása pedig egy másik női attribútumot, a karcsú derekat is láthatatlanná tette. A modern nő életének fő helyszíne immár nem az otthon és a háztartás, hanem a munkahely és a társaság. A női szféra kitágulása a ruhatár teljes átalakítását kívánta. Kényelmes, egyszerű, egész nap hordható ruhákra volt szükség. A konfekciótermékek az Egyesült Államokban és szerte Európában hallatlan népszerűségre tettek szert. Az olcsó áruházi darabok az alsó- középosztály, sőt a munkásnők számára is elérhetők voltak. Megindult a divat demokratizálódásának máig tartó folyamata. Látszólag ellentmond ennek az a tény, hogy a ruhatervezés éppen ekkor vált az iparművészet megbecsült ágává. A derék nélküli, sima vonalú ruhákon az új stílus, az art deco jegyében különös szépségű díszítések jelentek meg. A legnevesebb ruhatervezők szédítő karriert futottak be. A divat fővárosa továbbra is Párizs maradt és Coco Chanellhez fogható csillag nem tűnt fel másutt a ruhatervezés egén. A jó minőségű, biztos ízléssel készült, sportos öltözékek központjává azonban egyre inkább London vált. A hagyományos angol gyapjúszövet kiváló alapanyagot biztosított a kor sima vonalú szoknyái, kosztümjei számára. Az első világháború utáni évtizedben indult hódító útjára a kötött ruházat: a pulóver, mellény, kardigán vagy "szvetter". A vékony sziluettet adó, egyenes formákat arcba húzott keskeny karimájú kalap egészítette ki, mely viselőjének titokzatos külsőt kölcsönzött. Az értéktelen anyagból készült, ám változatos, gyakran művészi kivitelű bizsuk a nemesfém ékszerek méltó vetélytársaivá váltak. A konzervatív férfitársadalom nem lelkesedett az új divatért. Gúnyrajzok és szatirikus írások kísérték az utat, melyet a XX. sz. elején a nők bejártak. A férfiak rossz előérzete nem volt alaptalan: az új divat valóban a megváltozott életérzés manifesztuma volt.